A bezáráshoz
kettőt kattintson
az ablakba!

Winter Ernő (1897–1971)

1897. március 15-én Győrben született és ott is érettségizett. 1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett. Friss diplomásként az Egyesült Izzóban helyezkedett el. A Tungsram kutatólaboratóriumban a kutatómunka hagyományokra épülhetett, itt készítették 1905-ben az első volfrámszálas izzólámpát, az első világháború alatt pedig már gáztöltésű izzólámpákat gyártottak.

Mihelyt komoly üzletnek ígérkezett az elektroncső (amit akkoriban rádiócsőnek neveztek, hiszen az igény iránta a rádiózás elterjedésével volt arányos), már külön részleg foglalkozott fejlesztésével és gyártásával. Az Egyesült Izzó krónikájában ez olvasható erről az időszakról: „Kutató Laboratórium csak részben volt a fejlesztési munka színtere. A harmincas évek legelején kialakult az Elektroncső (Audion) Laboratórium, amely szervezetileg csak lazán kapcsolódott a Kutató Laboratóriumhoz. Az Elektroncső Laboratóriumot először Czukor Károly, majd Winter Ernő vezette, aki a rádiócső-fejlesztés vezető egyénisége volt. (Winter Ernő az 1927–28-as években Czukor Károllyal együtt dolgozta ki a világviszonylatban is elismert fémbárium katódcsövet, de a munkája elismeréseként kért nem jelentős fizetésemelés megtagadása miatt kilépett az Egyesült Izzóból és Hollandiában vállalt munkát, majd Aschner Lipót hívására ismét visszatért Újpestre, most már jóval magasabb fizetésért.)”

Mindebből a fejlesztőkre annyi tartozott, hogy a kezdeti tóriumos volfrámkatódú csövek után a nemzetközi piacon megjelentek a bárium-oxid bevonatú katóddal szerelt rádiócsövek, ezek az EIVRT-t versenyre késztették. Winter új eljárást dolgozott ki olyan báriumkatódok gyártására, amelyek a versenytársak termékeinél korszerűbbek voltak. További eredménye a nikkel huzalra felvitt oxidkatód. A többrácsos elektroncsövek fejlesztése során Winter szabadalmaztatta a szekunder elektron-emisszió kiküszöbölésére a rács aranyozását. Megoldotta a rádiócsövek alkatrészeinek mechanikai rezgései miatt fellépő zaj – a mikrofónia – kiküszöbölését. Mindezek eredményeként a TUNGSRAM csövek teljesítménye, meredeksége jelentősen javult, miközben méreteik csökkentek. A második világháború után Winter Ernő dolgozta ki a legkisebb fogyasztású telepes csöveket, a közvetlen fűtésű D sorozatot. Ennek átütő sikerét a tranzisztorok térhódítása akadályozta meg.

1951-ben az MTA levelező, majd 1956-ban rendes tagjává választják, több Kossuth-díj (1950, 1953), és magas állami kitüntetések tulajdonosa lett. 1950–58 között a Távközlési Kutató Intézet munkatársaként dolgozott, 1958-tól az akkor szerveződő MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézet igazgatóhelyettese lett.