Budapesti Műszaki És Gazdaságtudományi Egyetem
Országos Műszaki Információs Központ És Könyvtár

Egyéjszakás kaland a kultúra jegyében

A Múzeumok Éjszakáján a Műegyetem Könyvtára ismét feltárta rejtett kincseit a nagyközönség előtt.

Szent Iván éjjelén a BME OMIKK programjai, melyek a boldog békeidőket és az ezt szétromboló I. világháborút idézték fel, több korosztály érdeklődésére is számot tarthattak. Amíg a felnőttek az előadásokat hallgatták vagy logikai játékokon tesztelték ügyességüket, addig a gyerekek a századelős játszótéren tapasztalhatták meg, hogy mivel játszottak a dédszüleik annak idején. A látogatók elsőszámú kedvence, a lengő teke mellett karikahajtó verseny, célbadobás, óriássakk és a Pál utcai fiúk grund hangulatát idéző golyózás várta a kicsiket és a nagyobbakat.

BME OMIKK muzej 2014  mappa nyitokep

A kerti játszótér „sztárvendége” a Paradicsom csapat volt. A műegyetemistákból álló alakulat a Múzeumok Éjszakáján mutatta be saját fejlesztésű, a Primato E 13 névre keresztelt villanyautóját. A közönség nagy örömére a kiállított két modellnél a mindent a szemnek és a kéznek jelmondat volt érvényben. Így az érdeklődők a versenyautók volánja mögül hallhattak a csapat legújabb fejlesztéseiről. További információ »

BME OMIKK muzej 2014 01

Az I. világháborús kiállítást a könyvtár munkatársa, Horváth Attila felolvasóestje fűszerezte. Az érdeklődők a BME Levéltár tulajdonát képező,  Hegedős Károly egykori műegyetemi építészhallgató egyedülálló emlékiratából ismerhették meg, hogy milyen volt a háborút műegyetemistaként átélni.

BME OMIKK muzej 2014 9

A látogatók között szép számmal voltak korábbi műegyetemisták, akik barátaikkal, családjukkal tértek vissza, hogy megmutassák és kicsit ők maguk is jobban megismerjék egykori tanulóbázisuk helyszínét. A könyvtártúrák vendégei a több mint száz éves könyvtárépület történtének megismerése mellett bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé is. A túravezetők beszámolóiból például az is kiderült, hogy a II. világháború alatt a könyvtárban őrizték Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét, illetve hogy az Odoo ház mögötti kis téglaépület a mélyraktár egykori bejárata volt.

BME OMIKK muzej 2014 06

A régi könyvek kedvelői igazi ritkaságokat csodálhattak meg ezen az éjszakán. A könyvtár Könyvbeszerzési és Könyvfeldolgozási Osztályának vezetője, Emmertné Szerőczei Dóra a BME OMIKK állományában lévő 16., 17. és 18. századi  könyvek szerzőit, tartalmi érdekességeit, valamint korábbi tulajdonosait ismertette. (Kalandozás régi könyvek között)

BME OMIKK muzej 2014 11

A csillagászati nyár első éjszakáján a szervezők azokat az időket is felelevenítették, amikor a Műegyetemen csillagvizsgáló működött. A Polaris Csillagvizsgáló csillagászának, Mizser Attilának előadása mellett az érdeklődők távcsövön keresztül csodálhatták meg a nyári égbolt csillagképeit, valamint a két júniusban is látható bolygót, a Marsot és a Szaturnuszt.

A programokat az Ybl Miklós születésének 200. évfordulójára alakult együttes tagjaival kiegészült a Műegyetemi Zenekar, a BME Schönherz Kollégiumában szerveződött Silentio kórus, valamint az Ikrek Stúdiójának színházi előadása színesítette.

BME OMIKK muzej 2014 12

2018. december 11. kedd

minositett konyvtar logo

Nyitvatartás

Könyvtár

Hétköznap: 8:00-20:00

Nyitvatartás
2018. december 10.-2019. január 25.

Elérhetőségek

Levélcím
elerhetosegek mail1111 Bp., Budafoki út 4-6.

1518 Bp., Pf. 91.


Tájékoztatás
elerhetosegek tel+36 1 463-3534, 463-1069

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Kölcsönzés
elerhetosegek tel+36 1 463-1790, 463-1152

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Igazgatóság
elerhetosegek mail1111 Bp., Műegyetem rkp. 3.
K. ép. I. em. 90.

elerhetosegek tel+36 1 463-2441

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Széchenyi 2020


inyk logo

Térképek

terkep ko

Fontos linkek

Hirdetések