Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 91.; 1111 Budapest, Budafoki út 4-6. Tájékoztatás: 463-3534, 463-1069, fax: 463-2440, e-mail: info@omikk.bme.hu
NYITVA TARTÁS: hétköznap 9-20 óráig

A hónap dokumentuma – március

Már szinte hagyomány, hogy márciusban olyan dokumentumot választunk, amely valahogy kapcsolódik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témájához. Az idén is így tettünk, ezúttal a levéltárunkban őrzött, a műegyetemi hadikórházzal kapcsolatos iratokból válogattunk.

Az Ipartanoda ekkor a pesti királyi tudományegyetem épületében működött, ahol 7 terem és 4 szoba állt a rendelkezésére. 1848 májusában Eötvös József kultuszminiszter már hozzájárult egy új, nagyobb épület bérléséhez. Október elején a jelenlegi épület minden termét hadikórháznak foglalták le, az oktatás is szünetelt 1849 novemberéig.

1848. október 7-én Karácsony Mihály ipartanodai igazgató jelentette, hogy a termeket ki kell üríteniük, különben az eszközökre tekintet nélkül történik meg a kiürítés. Így kénytelenek voltak az asztalokat, padokat, rajztáblákat és egyéb eszközöket egyetlen helyre összezsúfolni. Később már az ásványgyűjteménynek helyt adó szűk kis helyet is felhasználták a kórház éjjeli tisztjének pihenőhelyeként. Bár a jelentés hangneméből érezhető az igazgató méltatlankodása, teljesítenie kellett a követeléseket. Decemberben meg is érkezett a német nyelvű köszönőlevél az egyetem épületének dicséretre méltó vezetésével kapcsolatban. Stáhly Ignác országos főorvos 1848. decemberi jelentése szerint egyébként a három pest-budai katonai kórházon kívül hat egyéb helyen több mint kétezer beteg és sebesült ellátása történt meg.
Egy hónap múlva, 1849. január közepén kiderült, hogy a hadikórház parancsnoka olyan működtetési költségek kifizetését követeli az ipartanodától, amelyre annak nincsenek forrásai (főleg mivel csak elhelyezést kapott az épületben, de nem tartozik oda).  
A továbbiakra nézve nem maradt meg forrás levéltárunkban, így csak azt tudjuk, hogy 1849 őszén újra megindult az oktatás az épületben.

Az iratok felsorolása:

A József Ipartanoda iratai (1. fond 2-3. doboz)

185/1848-49.

Jelentés az Ipartanodában berendezett honvéd hadikórházról

186/1848-49.

Leirat a hadikórházzá alakítás tudomásul vételéről

196/1848-49.

Az Ipartanoda termeinek hadikórházzá alakításáról

203/1848-49.

Köszönőlevél Karácson Mihály igazgatónak

2/1849-50.

Az épületben működő hadikórház költségeinek kifizetéséről

6/1849-50.

Az épületben működő hadikórház költségeinek kifizetéséről

A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk a Gazda István és Kapronczay Károly szerkesztésében megjelent kiadványt: A szabadságharc egészségügye és honvédorvosai I., II. Magyar Tudománytörténeti Intézet és Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár, Levéltár. Piliscsaba–Budapest, 2000.

Korábbi összeállításunk a forradalom és szabadságharccal kapcsolatos iratainkról itt olvasható.
http://www.omikk.bme.hu/main.php?folderID=1343&articleID=1946&ctag=articlelist&iid=1


Nyomtatóbarát verzió
 
2013.05.25.
Orbán

Elérhetőség
Díjszabás
Hírarchívum
Űrlapok
<< 2013. május >>
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
  • Nincs megjeleníthető esemény.
Impresszum
webmester@omikk.bme.hu
Nyitva tartás: H-Cs  9 - 16 óráig, P 9 - 12 óráig. AITIA