Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár A Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár 2005-ben jött létre. Szerepe, hogy a HIK céljainak megfelelően nyílt és könnyen felhasználható formátumokban jelenítsen meg és adjon közre különböző tudományágakat felölelő tankönyveket, folyóiratokat. A Hallgatói Információs Központ (HIK) honlapjáról elérhető Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárban közel 100 tankönyv, szakkönyv, folyóirat áll digitális formában az érdeklődők rendelkezésére. Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ)Az EISZ az Oktatási Minisztérium nemzeti programja, amely központilag, nemzeti licenc alapján nemzetközi és magyar információforrások használatát teszi lehetővé a felsőoktatás hallgatói, oktatói és kutatói, valamint tudományos kutatóintézetek munkatársai számára. Az Elektronikus Információszolgáltatás nemzeti program (EISZ) fenntartását egy négyoldalú keret-megállapodás értelmében - az OKM koordinációja mellett - együttesen finanszírozza az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) - amely a pályázatirányító hatóságán keresztül a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodán (KPI) keresztül egy pályázattal támogatja a programot. EBSCO
Az amerikai EBSCO Information Services vállalatnak két ágazata ismert a magyar könyvtárosok körében. Az EBSCO Subscription Services többek között nyomtatott és elektronikus folyóiratok előfizetési ügynökségeként működik és elektronikus folyóiratkezelő rendszereket kínál. Az EBSCO Publishing pedig világszerte ismert kiadók folyóiratait licenszeli és teszi elérhetővé az EBSCOhost keresőrendszeren keresztül szolgáltatott adatbázisaiban. Bővebben...
Videotórium
A Videotorium a felsőoktatás és kutatás számára specializálódó videó-megosztó portál, amely optimális helyet és megjelenési formát biztosít a felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben és közgyűjteményekben keletkező videó-tartalom számára. A szolgáltatás ingyenesen hozzáférhető a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet ( NIIF Intézet) felhasználói számára.
A Videotorium a felsőoktatás, kutatás és közgyűjtemények speciális igényeinek kíván megfelelni, amelyet az általános célú videómegosztó szolgáltatások nem, vagy csak igen korlátozottan tudnak kiszolgálni. A honlapon található felvételek köre végtelen: tudományos konferenciák, szemináriumok, órarendi előadások, tréningek/képzések, szakmai rendezvények, tudományos kísérletek, stb. A reál és humán tudományok művelői sok értékes információt találhatnak itt. Elsősorban a felsőoktatási (hallgatók, oktatók), kutatási és közgyűjteményi közösség felhasználói számára nyújt segítséget, de az archívum nyíltan hozzáférhető elemei nagyszámú külsős felhasználó számára is megnyithatja a tanulás és önképzés lehetőségét.
|