2010 tavaszán készült az az összegzés, amely egységes szerkezetben ismerteti a hazai társadalmi párbeszéd – mintegy száz makro- és középszintű érdekegyeztető testülete, fóruma – főbb adatait, betekintést ad azok működési gyakorlatába, és tájékoztatást ad a végzett munkáról. A munkajogtól a fogyasztóvédelmen át minden jelentős fórumról találhatunk információkat.
Amit az erről a linkről letölthető kiadvány tartalmaz, nem egyetlen kormányzati ciklus eredménye. A csoportérdekek megfogalmazásának, érvényesítésének politikai jelentősége; a csoportérdekek figyelembe vétele a központi döntés-előkészítő, döntéshozatali folyamatban, illetve a részvételi demokrácia kiszélesítésének „terepe” fejlődő, változó, gazdagodó intézményi struktúrát feltételez, igényel immár húsz éve.
A kiadvány nem értékel, hanem számba vesz, de egyértelműen jelzi, hogy a társadalmi párbeszéd nemcsak szakmai, hanem elsősorban társadalom-és közpolitikai kérdés napjainkban. A jobb minőségű, társadalmi elfogadottsággal párosuló döntések, a szereplők igényeinek figyelembe vétele hosszú távon az együttműködés hatékonyságát, a konfliktusok megelőzését is szolgálják.
|