A koncepciós perben meghurcolt Kozma László professzor dokumentumaival emlékezik a BME Levéltár a kommunizmus áldozataira.

Kozma László (1902-1983) akadémikus, Kossuth-díjas villamosmérnök a távközléstechnika automatizálásának elméleti és gyakorlati problémáit kutatta. 1958-ban készült el az általa megtervezett első magyarországi digitális számítógép, a MESz-1 (Műegyetemi Számítógép-1).

Kozma László (jobbra) 1962-ben a Parlamentben, a Munka Érdemrend átvételekor

A tehetséges mérnök egy vidéki, szerény körülmények között élő négygyermekes zsidó családból származott. Mérnöki álmait a numerus clausus ellenére sem adta fel. Az újpesti Egyesült Izzóban segédmunkásként, később villanyszerelőként dolgozott, majd a telefonközpont karbantartó szerelője lett. Az önképzésben szorgalmas és ambiciózus fiatalemberre felfigyeltek a gyár mérnökei. Ösztöndíjat kapott a brnói egyetemre, amely elvégzése után az Izzó testvérvállalatához, a Bell Telephone céghez került Antwerpenbe. Az itt töltött 12 év kutatómérnöki év alatt 37 szabadalmat jegyeztetett be.

Belgium német megszállása után családjával Budapestre menekült. Munkaszolgálatos lett, 1944-ben pedig Mauthausenbe majd Gunskirchenbe hurcolták. Családjából csak két lányával együtt élte túl a vészkorszakot.

A nyelveket beszélő, világlátott szakember a háború után először a lerombolt és felrobbantott telefonközpontok újjáépítésében vett részt – ennek köszönhette, hogy 1948-ban Kossuth-díjat kapott –, idővel pedig az amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt. műszaki igazgatói tisztét is betöltötte. A magyar kommunisták szovjet támogatással teljes politikai és gazdasági hegemóniára törekedtek és ezért – szovjet mintára – koncepciós perekkel számoltak le vélt vagy valós ellenfeleikkel. A perek egy részének végső célja az értékes magánvállalatok államosítása volt: így került célkeresztbe a Standard Rt. is, amely a régió legjelentősebb híradástechnikai gyára volt. 1949 novemberében – Kozma Lászlóval együtt – letartóztatták a cég több vezetőjét. A vád szerint szándékosan gyenge minőségű termékeket küldtek a Szovjetunióba, valamint a gyár a jugoszlávokkal való szakítás után kormányzati utasítás ellenére sem állította le a jóvátételi szállításokat. A fő- és mellékperekben összesen 24 személyt ítéltek el ártatlanul, főként szabotázs, hűtlenség, valamint közellátás veszélyeztetése vádpontokban: Geiger Imre volt vezérigazgatót és Radó Zoltánt, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetőjét kivégezték. A Standard-perben a szocialista országokban először voltak nyilvános koncepciós per vádlottjai külföldiek az amerikai Robert Vogeler és az angol Edgar Sanders személyében, akiket később kicseréltek a hatóságok. Kozma Lászlót a per során tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték 1950-ben. 1952-től a budapesti gyűjtőfogházban a rabokból szervezett mérnöki iroda tagja volt, szakkönyveket fordított. Családja a hollétéről hivatalos értesítést csak 1953 novemberében kapott.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából a professzor perével kapcsolatos dokumentumokat mutatjuk be, amelyet személyi hagyatékában, a BMEL XIV. 438. fond alatt őrzünk.

Értesítés Kozma László családja részére a börtönbüntetés tényéről 1953-ból

Feleségének és lányának a hatóságok által ellenőrzött levele a börtönben ülő professzor számára

1954-ben amnesztiával szabadult, de teljes körű rehabilitációjára csak 1989-ben, posztumusz került sor. 1955-től 1972-es nyugdíjazásáig ismét a Műegyetemen taníthatott, 1960 és 1963 között a Villamosmérnöki Kar dékáni tisztét is betöltötte.

A kegyelmi határozat

Kozma professzor küzdelmes életét két lebilincselő könyvben beszélte el: az „Emlékezni csak pontosan … Az antwerpeni Bell Labortól a gunskircheni lágerig” című önéletírása a háború alatti élményekről, az „Egy Kossuth-díjas börtönévei” című könyve pedig a per, valamint az azt követő raboskodás időszakába nyújt bepillantást.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
A magyar Országgyűlés 2000-ben minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg. Kovács Bélát a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. A politikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során. A sztálinista terror sajátosságaihoz tartozott, hogy az áldozatai jelentős része meggyőződéses kommunista volt, akik koholt vádak miatt szenvedték el a retorziókat. Sokra tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.