Ugrás a tartalomra
2021. 10. 12.

A 150 éves Gépészmérnöki Kar és tanszékei, valamint a BME OMIKK együttműködésével tárlat mutatja be a jubileumát ünneplő kar történeti érdekességeit.

 

A november elejéig a könyvtárépületben megtekinthető tárlat anyagát a gépészkari tanszékek és a levéltár biztosították, így régi oktatási eszközök és eddig még sosem látott dokumentumok egyaránt láthatók. Emellett a 150. évfordulóját ünneplő kar jubileumi emléktárgy-versenyének helyezettjei által, 3D nyomtatással készült modellek is helyet kaptak.

A műegyetemi karok közül a gépészmérnökök esetében maradt fenn legteljesebben a kar alapítása óta eltelt időszak iratanyaga, beleértve a kari tanácsülési jegyzőkönyveket, a dékáni hivatal iratait és természetesen a különböző hallgatói nyilvántartásokat és okleveleket. A gépészmérnök professzori hagyatékok is a nagy számban maradtak fenn, illetve kerültek be a levéltárba.

A tárlat nemcsak meghatározó oktatók emlékét idézi fel, hanem régi oktatási feladatok és eszközök is láthatók: 100 éves hallgatói beadandó feladat és géplaborban elkészítendő tárgy, Bánki Donát által kiadott szigorlati tételek vagy terület meghatározására alkalmas polár-planiméter.

 

gpk15001