Több mint 100 gyermek ezúttal egy különleges magánirat, egy mérnöki memoár segítségével gondolhatta végig, milyen emléket szeretnének maguk után hagyni leszármazottjaiknak, illetve egyáltalán milyen lehet egy ember „levéltári lábnyoma”?

Hegedős Károly (1895-1972) a Műegyetemen végzett építészként és a második világháború után kezdte el írni monumentális emlékiratát fia számára. A kézzel írott, rajzokkal és fényképekkel kiegészített, kilenc vastag kötetben aprólékos részletességgel számolt be saját életéről, a gyermekkorától idős koráig tartó időszakról. A szöveg átfogó volta, széles tematikája miatt sokféle módon használható: az első világháborúval foglalkozó rész egy szakmai blogon már megjelent, egy másik szakasz pedig a két háború közötti lakhatás kérdéseit vizsgáló doktori disszertáció egyik forrásanyagául szolgált.

A levéltári szemináriumon a Gyerekegyetem hallgatói az emlékiratnak azokkal a részeivel ismerkedtek meg, amelyek a századfordulón élt, velük egykorú gyermekek mindennapjaiba nyújtottak bepillantást. Hegedős Károly számos illusztrációt készített, amelyekkel remekül lehetett szemléltetni a korabeli oktatás, valamint az iskolai- és szabadidős tevékenységek egyes kérdéseit.

A képek megismerése mellett az emlékirat írójának eredeti személyes tárgyait is megnézhették a diákok néhány kiállítási tárlóban.

Az egyhetes rendezvény alatt a gyereket „interaktív kedve” csoportonként, az életkor és a fáradtság függvényében némileg változott: egyes csoportok inkább befogadták az elhangzott információkat, mások viszont aktívabban kérdeztek és saját élményeket is megosztottak. Bizonyos témák iránt az érdeklődés menet közben formálódott: a tárlóban bemutatott korabeli bizonyítvány révén például kiderült, a diákokat nagyon érdekli a korabeli osztályzatok, értékelések rendszere.

Összességében Horváth Attila történész kollégánk tanulságos szemináriumokat tartott, amelyek az emlékirat további levéltárpedagógiai használatához is támpontokkal szolgálnak.

Fotó: SPOT Fotókör