Ugrás a tartalomra

A februári hónap dokumentumát a Valentin-nap jegyében az emberi kapcsolatok bemutatásának szenteljük, egy bájos és cserfes magánlevél felhasználásával. Címzettje Zielinski Szilárd műegyetemi professzor, írója pedig a felesége.

A vasbetonépítés apostola, a Műegyetem első műszaki doktora 1860-ban született Mátészalkán. A gimnázium elvégzése után a Mérnöki (ma Építőmérnöki) Karra iratkozott be, ahol 1884-ben szerezte meg kitűnő minősítésű oklevelét. Már végzős hallgatóként tanársegédként dolgozott az Út- és Vasútépítéstani Tanszéken, majd az egyetem elvégzését követően két évre külföldi tanulmányútra mehetett állami ösztöndíjjal. Feleségének visszaemlékezéséből úgy tudjuk, hogy műegyetemi tanára, Lipthay Sándor javasolta az ösztöndíjra, rátermettsége és tehetsége alapján.

A két év alatt Ausztriában, Bajorországban, Svájcban és Franciaországban is tanult, többek között Párizsban az Eiffel irodánál, ahol abban az időben készültek az Eiffel-torony tervei.

Hazatérése után mérnöki irodát nyitott Sármezey Endre barátjával, ahol elsősorban vasútvonalak tervezésével és építésével, nyomvonalak kitűzésével, hidak tervezésével foglalkoztak. Később a Műegyetemre is visszatért az új mérnök nemzedékeket tanítani.

 

zielinski

 

Szintén felesége emlékirataiból tudjuk, hogy Zielinski ebben az időben már számottevő személyiségnek számított a társasági életben: nagy szerepet vállalt a Mérnök Egyletben, az ifjú mérnökök vezetője lett. És mint remek táncos, a bálok gyakori vendége is volt, azonban így is pihenést nem ismerve dolgozott, a bálok másnapján már korán reggel az irodában volt.

Egy ilyen társas összejövetelen találkozott a pár. Zielinski nem sokkal később, 1894. október 11-én jegyezte el, majd december l-jén vette feleségül dabasi Halász Irmát (Halász Kázmér dabasi földbirtokos lányát), esküvőjük a Kálvin téri református templomban volt. Házasságuk ugyan 30 év boldogságban telt, de gyermektelen maradt, így Zielinski Szilárd tudását, emberszeretetét, emberi tartását ifjú tanítványainak adta át a campus falai között, amelyhez egyébként nagyon közel lakott. Felesége pedig rendszeresen segítette a hallgatókat a menza elődjének számító Technikus Ebéd bizottsági tagjaként, illetve a Technikus Bálok támogatójaként.

Zielinski Szilárd egész életében azért dolgozott, hogy a technikai műveltség színvonalát fejlessze, és ehhez elengedhetetlennek tartotta a Magyar Mérnök Kamara felállítását, amelyért élete végéig küzdött. A MMK alakuló ülését 1924. március 8-12-én tartották, első elnökének őt választották meg, azonban az elnöki szék április 28-i halálával nagyon hamar megürült. Sokatmondó, hogy a Műegyetem aulájában ravatalozták fel, így a számára oly fontos helyen búcsúzhattak tőle tanítványai és tanártársai. A főváros díszsírhelyet adományozott számára a Kerepesi temetőben, temetésén szinte az egész kormány, sőt Habsburg József főherceg is megjelent.

Felesége a halála után több mint 20 évvel vetette papírra férjéről írt visszaemlékezését, ebből tudjuk, hogy az igényesség, a szépérzék, a tapintatos szeretet volt jellemző Zielinskire, a magánemberre is. Halász Irmában igazi társra lelt, felesége több konferenciára is elkísérte, sok barátjuk volt mind belföldön, mind külföldön. A házaspár között bensőséges, mély szeretettel teli kapcsolat volt, ez sugárzik a hónap dokumentumának választott levélből is, amelyet Levéltárunk őriz. 1898. augusztus 20-án Marienbadban íródott, ahol felesége az édesanyjával és a sógornőjével valamilyen gyógy- vagy csak pihenőkúrán vett részt. A levelet nem betűhív közlésben adjuk közzé, a jobb érthetőség miatt.

 

levél

 

 

„Ebéd előtt. Szent István ünnepén.

Egyetlen drága Sziszim!

Amily nagy örömem volt, látva kedves levelét, úgy nyugtalanított az a tudat, hogy én a legkisebb aggodalomra is adtam okot, pedig meghiheti, édes angyalom, meg se tudnék lenni, hogy ne közöljek minden gondolatom, s ne írjak annyiszor, ahányszor csak lehet. Érthetetlen a postaforgalom, én folyton írtam, és igazán igen búsulnék, ha elvesztek volna levelek, én magam dobom itt a szekrényekbe, tehát nem tudom, hol késhetnek.

Édes kis férjecském, képzelem mennyit szenved a nagy melegtől, mert itt is olvasztó a hőség, állítólag itt szokatlan ez a meleg, rajtam a két nyári ruhán és szürkén [kívül] más nem is volt, és a legyezők is igen szerepelnek. Ezer hála Isten! kezdem magam kissé jobban érezni, és minden nap mégis oly távolság nékem, hogy nem látlak, mintha egy év volna, és mégsem merem kérni, hogy jöjjön, hanem majd az utolsó héten, de persze kérdés lesz-e ily jó idő, mert így is átrándulhatunk a Badba [Marienbad fürdőjébe], ide már közel van, csak a maga belátására bízom. Hanem én sohasem tudtam, mily boldogító érzés az a tudat, mikor valakire, kit annyira szeretek, folyton gondolhatok és tudom, hogy viszonozva van. Már ügyelek magamra, nehogy mindig magát emlegessem, ha társaságban vagyunk, de önkénytelen mindig elárulom gondolataim. Sokszor jutott úgy eszembe, mikor hallottam, hogy naponta ír a vőlegényének ez s az, nem tudtam megérteni s most nemhogy naponta írok, de ha lehetne, egész nap írnék, oly jól esik, szinte sírhatnék!

Most pláne oly jó teljes csend van. Saci [dr. dabasi Halász Móriczné dabasi Halász Sarolta, Irma sógornője] mamával van az erdőn s én teljesen az én jó kis öregemmel lehetek [ti. írhat a férjének]. Tegnap volt az első nap, hogy az estét nem töltöttük a szobán, mama ugyan nem tartott velünk, Désyékkel voltunk nagy csendesen vacsorázni 7h kor [valószínűleg temeseli és abaújvári Désy Ferenc (1843-1907) családjáról van szó], azután a zsinagógába mentünk a szép éneket hallgatni, s utána 9h ig a czukrászdába, az itt nagy szerepet játszik, s végig néztük a nagy jövés menést. Veszter képviselő feleségével ismerkedtünk meg [Veszter Imre (1839-1915) zeneszerző, országgyűlési képviselő], már néhány napja, egy idősebb, de igen elegáns asszony, a fiával van itt, kit soványítani hozott ide, s még néhány embert ismerünk: Vörös táblabíró feleségestől [a táblabíró eredetileg nemesi vármegyei fellebbviteli bíró, ebben az időszakban már tiszteleti cím], s néhány német stb. Olyan fürdői üres discursusok folynak velök.

Ma lenn voltam reggel Saczival D. Elzával [Désy Elza (1876-1963)] és Veszternével a tennisnél, egy szettet én is játszottam, a többit néztem, de hol ez a ground is a miénktől! Asphalt [aszfalt] ugyan, de rossz raquettek [ütők], s még rosszabb lapdák. Hanem lehet, hogy a többi jobb, mert van itt 6 helyen is, lovarda is 3, bycicli iskola valami 4, lehet mindenben válogatni „nur zahlen” [csak fizetni, vagyis csak pénz kérdése]. Igaz, még valami Horváth nevű igen finom emberrel ismerkedtünk meg, kinek a kis Elza igyekezett is a szépet tenni, és Saczit lehúzta, ki aztán beérte a kis gombócz Veszter fiúval, mais cela reste entre nous! [de köztünk marad!]  

Tegnap, Sziszike, megjött a kártya, a Jancsira vonatkozó, pompás tréfa, hanem súgja meg lelkem nékem, vajjon a másikat is maga küldte-e „raus in vom Lande” [kifelé az országból] stb. mert annyi esprit [szellemesség] van benne, hogy azt más aligha küldhette, s Saczi szörnyen kíváncsi. Hát édes jó Sziszim, mit csinál egész nap, drágám? Tudom sok a dolga, és nem eszik semmit s tartja magát erővel. Nem hozhatom [olvashatatlan szó] a levegőt, pedig talán néha mégis használ, pedig hiszen magának kell csak erő, az a sok izgalom úgyis fogyasztja az erejét, és ha én hazajövök megvasalva…[ti. kipihenve]… Rossz vagyok ugye? Na ezért az egy szóért ajánlva küldöm levelem. Különben reménylem, hogy a többi leveleim is csak késtek.

Írja meg, Sziszim, nincs-e ellenére, ha egyszer a társasággal elmennénk megnézni a színházat, őszintén szólva nincs kedvem hozzá, de Saczi kér nagyon, hogy ő még németül nem hallott játszani, de én addig nem megyek, míg Te édesem nem tudsz róla. Én különben ismét egészen isolálom [elkülönítem] magam, nem szeretem a társaságot, oly unalmas az a sok üres beszéd, habár Désyéket kiveszem, mert azok igen kellemesek, de 3 nap múlva elmennek s aztán ismét az én gusztusomra lehetünk egészen.
Sohse fitogtattam annyira a jegygyűrűm, Sziszim, dühös vagyok, sokan leánynak néznek, vagy legfeljebb most férjhez mentnek, mamát sokan kérdik az erdőben,
[olvashatatlan félmondat], pedig én ugyan büszke vagyok, hogy maholnap 4 éve lesz, hogy a kis Sziszi az én jó kis párom.

Kresztánéval [valószínűleg Kreszta József államvasúti mérnök felesége, Gajzágó Riza (1864-1937)] is jártam egy sétát, de bizony szörnyű egy néni, úgy ordít, kiabál, és mindenkivel szóba áll, de azért néha mégsem elkerülhető a társasága, mind a 3 kis lány vele van. Apsi [Irma édesapja, dabasi Halász Kázmér] oly büszke, hogy magának úgy ízlenek a dabasi dinnyék, eldicsekedte múltkori levelében, szegény jó apa, tudom sajnálja, hogy mi nem élvezzük, bizony itt még a gyümölcsöt nem is látni, a curával [gyógykezeléssel] ellenkező lévén. Hanem Sziszi, úgy iszom, mint egy kefekötő. Bort, sört, s eleinte a vöröstől fájt a fejem, egy nyers tojással iszom d.e. [délelőtt], de most már ízlik is. Na szép Juttka lesz belőlem, sört is olyan nagy krieglivel gyűröm magamba. Anyuska is már beletörődik az ittlétbe, de ő annyira megszokta a magányt Dabason, hogy itt a sok ember miatt nem igen szeret, mert elszívják a levegőt, ha kettesben vagyunk érezzük magunkat legjobban. Rengeteg nagy itt a virág-kultusz, vén, fiatal, mindnek van a kezében. Eszembe jut, ha itt lenne a Sziszi, akkor biztos a menyasszonyának néznének, annyi virágunk lenne, de így is jó, éltet a remény, hogy otthon a kis paradicsomban mily boldog leszek ismét, dehogy mozdulok egyhamar. Saczi kéreti, legyen oly szives elküldetni 1 pár czipőjét, mely ott van nálunk és egy fűző, már nagyon várja.

Ne haragudjon „Sziszim” [a szövegben ehelyett másik, a Szilárd névre vonatkozó, kibetűzhetetlen becézés szerepel] hogy annyit firkálok, de oly jó esik írni, ma nincs fürdő-napom, s így több a nyugalmam. Csak írjon, írjon angyalom. Én most párszor ajánlva küldöm leveleim, nehogy elvesszenek. Mama szegényke sokszor öleli, és százszor emlegeti, hogy mily jó lelkű, páratlan derék becsű stb., már tudod úgy is.
Én amily édes puszit csak lehet, küldök feléd, édesem s ölel a Te bolond Musid

Marienbad, 1898.8.20.

Írja meg lelkem, mit művelt e két ünnepen, itt alig tudni mi a különbség ünnep v. köznap között.”

 

Zielinski Szilárd és szeretett felesége hosszú ideig a Budafoki út 3. számú bérházban laktak, emléküket ma márványtábla őrzi. Ha legközelebb az egyetemre tartva elhaladtok előtte, jusson eszetekbe, hogy a táblák mögött mindig emberek, emberi történetek vannak.

 

emléktábla

 

Forrás:
Dabasi Halász Irma: Dr. Zielinski Szilárd életének leírása emlékezetből. Kézirat, 1948. április (BMEL XIV. 411/16., másolat)
Képes Gábor: Dr. Zielinski Szilárd (1860-1924), a hazai vasbetonépítés atyja. In: Műszaki alkotók - Magyar mérnökök 5. füzet. Budapest, 2004.