A hónap levéltári dokumentumával a márciusi ifjak sokszor nehézségekkel teli diákéletét idézzük fel.
Az 1848. márciusi forradalmi eseményekben és a szabadságharcban egyaránt jeleskedett egy később kiváló mérnöki életpályát befutott hallgató. Péch József (1829-1902) jelentős gyakorlati mérnöki tevékenységet fejtett ki a folyószabályozás és árvízvédelem terén, ő volt a magyar vízrajzi szolgálat megszervezője és a hidrológiai kutatások egyik úttörője Magyarországon. Hosszú és tartalmas életpályáját követően 1902-ben halt meg. Testvére, Péch Antal (1822-1895) bányamérnök, akadémikus. A Péch József által megalapított Vízrajzi Szolgálat 75 éves, halálának pedig 60 éves évfordulójára a Magyar Posta bélyeget bocsátott ki.
A hallgatók nemcsak napjainkban végeznek munkát anyagi helyzetük javításáért: így volt ez a reformkorban és később is. Péch József – bár a szülei vidéki polgárok voltak – sok hallgatótársához hasonlóan alkalmi munkák vállalására kényszerült. Ezzel, valamint szorgalmával indokolta a szépírás tárgy látogatása alóli felmentését is. A dokumentumot bemutatjuk, illetve betűhív átírásban is közöljük.
Nagyságos Igazgató Úr!
Noha legnagyobb örömömre lenne: szorgalmasan ’s csüggedetlenül teljesíthetni tanodai kötelességemet; de ha tekintem lélekzsibbasztó körülményeimet; ha tekintem azt, hogy az előadott tárgyak otthoni ismétlése a’ már úgyis csekély szabad üdőm nagyobb részét igényli; azt, hogy nem csak a’ tanodai kötelességek buzgó teljesitésére kell fordítani erőmet, hanem szegény és senkitől nem gyámolított sorsom miatt, anyagi szükségeimről is magamnak kell gondoskodni: akkor lehetetlenné válik tanodai kötelességemnek egyenkinti szorgalmas beteljesítése.- Ennél fogva alázatosan könyörgök Nagyságod előtt, hogy tekintetbe vevén körülményeim,’ s tavalyi szorgalmam, a’ szépírási órák alól méltóztassék fölmenteni; mert különben csak e’ kettő között marad számomra választás: vagy az intézettől megválni, vagy nyomor közt sínlődni.
Szólgája
Pech József 1ő évi műiparos
Kelt Pesten Dec. 20kán 1847. évben
A szépírás már az 1846-ban megalapított József Ipartanoda előzetes tantervében is szerepelt, a megfelelő tudású, legalább 12 évüket már betöltött, három évfolyamos ún. előkészítő osztályosok számára. A vallás, magyar- és német nyelv, elemi mathesis, természetleírás, földleírás, történet, rajzolás mellett rendes tárgy, míg rendkívüli tárgyak voltak az olasz, francia és angol nyelv.
A szépírás később a kereskedelmi osztály tárgyai között szerepel, mint egy külön szépírástanítóval, díjtalanul oktatott tárgy. Gyakran a helyesírással együtt oktatták, a korabeli kereskedelmi levelezésben és a mérnöki munkában, a felméréseknél, térképkészítéseknél fontos volt az olvasható és tetszetős külalakú írás (példaként egy részlet látható a Műegyetemi Segélyegylet 1869-70. tanévi bizottmányi gyűlésének jegyzőkönyvéből). A Bach-korszakban már heti hat órában vehettek fel szépírást az Ipartanoda hallgatói, általában óraadó tanárok közreműködésével. A szépírás és a gyorsítás kiemelkedő oktatója és teoretikusa Nagy Sándor (1844-1918), a Műegyetem első könyvtárőre (könyvtárosa), számos szakkönyv szerzője volt.
A kérelem írója, az 1848-ban 19 éves Péch József március 15-ét követően állt be a fővárosi polgárőrök közé. „Kovás puskával meg mindenféle szedett-vedett fegyverrel voltunk felfegyverkezve. Soha semmilyen kihágásra nem akadtunk. Ilyen tudomásunkra sem jutott. Az emelkedett hangulat mintha kiölte volna az emberekből a nemtelen tulajdonságokat” – számolt be élményeiről. Péch egyike volt azoknak is, akik összefoglalták az ipartanodai hallgatók követeléseit az 1848. április 9-én kiadott 12 pontjukban. „Jóformán minden testület szerkesztett ilyet, bajaikat orvosolandó… A bizottság megállapodását közölték előbb a tanárokkal egy tanári conferentia alkalmával. Ez alkalommal én voltam az ifjúság szónoka…A 12 pontot aztán Eötvös miniszter elé vitte a fiatalság…” – írta visszaemlékezésében. Ténykedésük egyik máig fennmaradt eredménye a Műegyetem központi könyvtárának megalakulása volt. A szabadságharc alatt sok diák, így Péch is honvédnek jelentkezett és végigharcolta az 1848–49-es évet. A hallgató a fegyverletétel előtt szerzett sebesülésének köszönhette, hogy a szabadságharc bukása után nem sorozták be az osztrák hadseregbe, felgyógyulása után újra beiratkozott az Ipartanodába és 1853-ban megkapta mérnöki oklevelét.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeit és későbbi műegyetemi ünnepléseit bemutató Egyetemtörténeti Füzetünk itt érhető el.