Ugrás a tartalomra

December hónap levéltári dokumentuma a 150 éve, éppen a budapesti városegyesítés évében kiállított első műegyetemi mérnöki diplomáról szóló törzskönyvi bejegyzés.

 

Kevés olyan gazdag életművet ismerünk, mint istenhegyi Devecis Del Vecchio Ferenc (1850 - 1924) városi mérnökét, akinek fél évszázados munkássága szinte pontosan egybeesik Budapest kiegyezés utáni világvárossá fejlődésével. A hagyományok szerint a családja firenzei patrícius származású volt és az 1440-es évekig vezette vissza eredetét. Firenzéből Milanóba és Svájcba költöztek, majd Pesten telepedtek le. A család a Főherceg Sándor utcában (ma Bródy Sándor utca), az ún. Kéményseprő-házban lakott, mely nevét építtetője, Ferenc édesapja, Devecis Del Vecchio Mihály mestersége után kapta. A későbbi városi főmérnök tehetséges és szorgalmas fiatalember volt: 1871-ben fejezte be tanulmányait a Műegyetem elődintézményében, méghozzá olyan eredménnyel, hogy a Minisztériumnak a legjobb technikus hallgató részére kitűzött díját is elnyerte.

Devecis Ferenc ötvenévi mérnöki működését Budapest fejlesztésére és naggyá tételére fordította. Főbb alkotásai a következők: a főváros árvízvédelmi munkálatai (1876), mely során a rakpartok nagy része kiépült. 1877-ben fogott hozzá a fővárosi személy- és teherpályaudvarok rendezési terveinek megvalósításához. 1883-84-ben az Országház végleges elhelyezését és környékének szabályozását dolgozta ki, majd a fővárosi katonai laktanyák építkezéseit menedzselte: utóbbit tartotta egyébként egyik legnagyobb szakmai eredményének. 1886-ban Buda vára felszabadításának kétszáz éves évfordulójára az ostromállapotot feltüntető térképet készített. 1896-ban a Milleniumi kiállítás és a királyi palota rendező munkálatai szereztek elismerést számára.

A múlt század utolsó éveiben a budai hegyvidék, a Gellérthegy, a Tabán, majd az új Műegyetem építésével kapcsolatban a Lágymányos rendezését oldotta meg. Budapest mai városképét is meghatározza a Belváros rendezése, az Erzsébet-sugárút, a Gellért-fürdő építése, a Hungária-körút tervezése és létesítése, melyek a múlt század első évtizedében valósultak meg. Devecis Ferenc emellett a székesfőváros jogait és szolgalmait feltüntető nyilvántartási munkálatokban is aktív részt vállalt.

Számos szakmai szervezet tagjaként még nyugdíjasként is tevékenykedett, így például a Városi Mérnökök Országos Szövetségének elnöke és a Háztulajdonosok Szövetségének alelnökeként, de jótékonyságáról is ismert volt. Halála előtt nem sokkal, mérnöki működésének ötvenéves jubileumára a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet tiszteletbeli taggá választotta. A székesfőváros műszaki ügyeinek ellátásáért 1899-ben királyi tanácsos címet, 1909-ben pedig „istenhegyi" előnévvel magyar nemességet és udvari tanácsosi címet kapott a királytól.


Devecis Ferenc arcképe a Tolnai Világlapja 1923 márciusi számából

1910-ben a székesfővárosi törvényhatóság bizottságának közgyűlése egyhangúan középítési igazgatóvá választotta meg, amely tisztséget azonban nem viselte sokáig, mert 1911-ben e hivatal megszűnt, Devecis Ferenc pedig nyugdíjba vonult. E gazdag életút hátterét találóan világította meg nekrológja egyik részlete: „Határozottan megállapítható, hogy mikor a megboldogult a főváros szolgálatába lépett, már abban az időben is igen jó hírű, speciális szakmájukban kiváló és érdemekben gazdag mérnökök alkották a volt mérnöki hivatal színe-javát, Devecis az ő mérnöki tudásával hivatali kartársai között a modern technikust képviselte, aki a már ekkor fejlettebb technikai főiskola szaktudományaiban, az idősebb kartársaival szemben, tágabb terjedelmű és magasabb szintű felkészültségre tehetett szert, ami egyébként a haladó kor szelleméből kifolyóan önként érthető is.”
Nem véletlen az sem, hogy az első magyarországi műegyetemi mérnöki oklevelet egy reményteli jövő előtt álló fiatalember szerezte meg. A Műegyetem elődintézményei közül az 1782-ben alapított Mérnöki Intézet adott már ki egyetemi szintű mérnöki okleveleket, azonban az Intézet megszűnését követően, 1850-től 1873-ig a további elődintézményeknek – a Joseph Industrieschule, majd a Joseph Polytechnicum – nem volt oklevélkiadási joga, így a mérnökök csak nagy költségen Bécsben vagy Münchenben tehették le a szükséges vizsgáikat a mérnökdiploma megszerzéséhez.

 


A Királyi József Műegyetem első mérnöki oklevelének digitális példánya Budapest Főváros Levéltárában található (BFL XV.17.i-1. PM185). Az eredetit a Szlovák Műszaki Múzeum a magyar vonatkozású iratok között őrzi. 

 

Devecis Ferenc mint fiatal mérnök, Kruspér István (1818-1905) geodéziai tanszéke mellett tanársegédi és gyakorlómérnöki minőségben működött. Kruspér abban az időben végezte Pest városa felvételének felülvizsgálatát és a telekkönyvi átalakításokhoz szükséges műszaki munkálatokat, ebben segítette a fiatal Devecis a tapasztalt professzort, s tevékenységéért a főváros elismerését kivívta és külön jutalomban is részesült. Az 1871-ben egyetemi rangot elnyert Királyi József Műegyetem tanulmányi rendszerét 1872-ben átszervezték, Devecis Ferenc pedig Kruspérnek és Stoczek Józsefnek (1819-1890), a fizikai tanszék tanárának biztatására az új műegyetemi szervezeti szabályzatban előírt szigorlatokat önszántából, kitűnő eredménnyel letette, s 1873. november 21-én Nendtvich Károly (1811-1892) rektor és Kruspér István dékán aláírásával megkapta az első magyar műegyetemi oklevelet.

 


Restaurálásra vár a hónap dokumentuma, a Királyi József Műegyetem első oklevéltörzskönyve, amelyben kétezer mérnök végzettségének adatai szerepelnek (BMEL XV. 603/a-1., 1. kötet). Az oklevéltörzskönyv alapján készültek a hallgatók számára kiállított díszes oklevelek.

 

Erről az intézmény életében is fontos eseményről Conlegner Károly leköszönő rektor az 1873/74-iki tanév megnyitásakor zárójelentésében a következőkben számolt be:
„Végre pedig, noha arra kötelezve nem voltak, és szintén jelenleg még absolutoriumot nyerhettek volna, mégis az újabban megállapított szigorlatra jelentkezett két végzett technikus. Ezek közül egy máris az előszabott összes szigorú vizsgálatokat dicséretesen kiállotta és elsőül nyert intézetünk újjászületése óta mérnöki diplomát. Örömmel nevezem őt: pesti születésű Delvecchio Devecis Ferencet nevezem azon kívánattal: (…) Hosszú legyen utána ugyanezen kitüntetésre törekvők és azt elnyerők sora.”