Ugrás a tartalomra
2022. 10. 24.

Bemutatjuk legfrissebb, építészeti témájú könyvszerzeményeinket!

 

Katona Vilmos: Szimmetria az építészetben – Fejezetek egy végtelen történethez
Terc, 2021
Elhelyezés: MSZO ÉPI 200
Raktári szám: 916.414

Rövid ismertető: 

A kötet a Darvas György és Nagy Dénes által alapított Symmetry: Culture and Science folyóirat harmincéves történetének kiemelkedő, építészeti témájú írásait foglalja össze.
Bár az anyagi támogatás hiánya miatt a Symmetrion eddig kevesebb figyelmet kapott a világ vezető lapkiadóihoz képest, története során szerzői között négy Nobel-díjas: Dan Shechtman, Robert J. Shiller, Leo Esaki és a nemrég elhunyt Steven Weinberg professzor is szerepelt. A jelen kötet egyik apropója annak a három évtizedes munkának a lezárása is egyben, amelyet Darvas György tudományos szerkesztői munkássága és nemzetközi közéleti tevékenysége fémjelez. A szövegek eredetileg angol nyelven jelentek meg a folyóiratban, amelyek pontos szakfordítása multidiszciplináris jellegük miatt nem kevés fejtörést okozott, és emiatt az olvasóknak sem lesz könnyű dolguk, ha a szövegeket mélységükben érteni kívánják.

A kötetbe beválogatott építészeti témájú írások a hazai szakirodalomban még nem jelentek meg, és egytől egyig a szimmetria témáját dolgozzák fel a következő szempontok szerint: hagyomány, építészetelmélet, szerkezetek, városépítészet, alkotói hitvallások.

Forrás

Bodó Péter: Sándy Gyula
Holnap Kiadó, 2022
Elhelyezés: MSZO ÉPI 404
Raktári szám: 818.833

Rövid ismertető: 

Sándy Gyula (1868-1953) a dualizmus és a két világháború közötti időszak egyik igen termékeny építésze volt. Népszerűségét többek között annak is köszönhette, hogy mérnökként számos technikai újítás alkalmazásával költséghatékonyan tervezett.

Az építőművész már fiatalon egyéni stílust alakított ki, melyhez szinte egész életében hű maradt. A felvidéki kirándulásai alkalmával látott várak hatására hamar kialakult benne a középkor iránti vonzalom, amelyet egyetemi tanulmányai alatt tanárai, Steindl Imre és Pecz Samu tovább mélyítettek benne. A neogótikán alapuló stílusát gyakran kiegészítette az éppen divatos elemekkel is.

Korai épületeit az észak-német téglagótika hatására nyerstégla homlokzattal tervezte, melyen a népi építészet mintájára számos faragott fa elemet is elhelyezett. A századfordulón a szecesszió magyaros változatát követte, majd a Foerk Ernővel való együttműködése után társának tégladíszekkel játszó stílusát vette át. A két világháború között a felvidéki pártázatos reneszánsz kapott nagy szerepet építészetében, melyet számos evangélikus templomának homlokzatán alkalmazott. Fő művének a Budai Postapalota tekinthető (1923-1926).

Forrás

Kovács Dániel: Art déco és modern Budapest
Kedves László Könyvműhelye, 2022
Elhelyezés: MSZO ÉPI 401
Raktári szám: 502.012

Rövid ismertető:

A stílusalapú válogatásban közel 400 art déco, korai és érett modern épülettel ismerkedhetünk meg az 1920-1950 közötti időszakból - köztük olyan világszínvonalú alkotásokkal, mint a Városmajori Jézus szíve plébániatemplom, Budapest első modern temploma, Molnár Farkas gyönyörű pasaréti lakóházai, a Napraforgó utca villái vagy a Markó utcai trafóház, a magyar art déco építészet kivételes remeke. A sétákra felfűzött, tömör, de olvasmányos leírások az épületek története, tervezőjének ismertetése és híres lakói mellett felhívják a figyelmet az olyan építészeti sajátosságokra, érdekességekre is, amelyek csak az avatott szemlélőnek tűnnek fel. A 2012-es Szecessziós Budapest folytatásaként megjelent kötetet Gulyás Attila fényképei illusztrálják.

Forrás

Maczó Balázs: Séták a Szent István park körül – Újlipótváros modern épületei
Athenaeum Kiadó, 2022
Elhelyezés: MSZO ÉPI 402
Raktári szám: 719.413

Rövid ismertető: This fascinating new volume provides a comprehensive yet concise overview of the chemical aspects of some of the major innovations and changes that occurred during the 20th century, relating chemical structures and properties to real-life applications. Developed for a course taught by the author for several years at UVA, the author covers the important and consequential developments in chemistry and explains their everyday, real-life applications. These include such topics as consumer products, fossil fuel use, polymers, agriculture, food production, nutrition, explosives, and drugs. The section Molecular Biology and Its Applications includes examples of the application of biotechnology and genetic engineering.

Forrás

Molnár Antal, Tóth Tamás: A Falconieri-palota – Róma
Balassi Kiadó, 2022
Elhelyezés: MSZO ÉPI 403
Raktári szám: 818.834

Rövid ismertető: A Falconieri-palota, az európai barokk egyik legnagyobb mesterének, Francesco Borromininek az alkotása Róma patinás utcája, a via Giulia elején áll. Az épület 1927 óta a magyar állam tulajdona, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Intézet székhelye, a magyar kultúra és katolicizmus szimbolikus jelentőségű bástyája az Örök Városban. A Falconieri-palota az egyik legjelentősebb magyar tulajdonú művészeti emlék, ugyanakkor mindmáig nem jelent meg róla az érdeklődő közönségnek szóló önálló kötet. Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója és Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora a korábbi kutatások összefoglalásával, levéltári források alapján és gazdag képanyag segítségével mutatják be a palotának és egykori lakóinak izgalmas történetét, értékes művészeti emlékeit, illetve az Akadémia és az Intézet fordulatokban gazdag múltját.

Forrás

Kelemen István: Sopron Szent Mihály templom
Soproni Szentlélek és Szt. Mihály Római Katolikus Plébánia, 2021
Elhelyezés: MSZO ÉPI 403
Raktári szám: 916.423

Rövid ismertető: Sopron ősi plébániatemploma 2018-2020 között teljes körű külső és belső rekonstrukción esett át. A megszépült templomot mutatja be jelen kötet, mely a Soproni Szentlélek és Szt. Mihály Római Katolikus Plébánia kiadásában jelent meg 2021-ben. A Kelemen István által írt templomtörténetet Kulcsár Géza fotóművész képeivel, továbbá a Szt. Mihály-templom helyreállításában részt vett restaurátorok beszámolóival és dokumentáló képeivel sajtó alá rendezte és szerkesztette Kiss Borbála Krisztina és Vajk Ádám.
 
A kötet első részében Kelemen István történész a legfrissebb kutatások alapján ismerteti a Szent Mihály-dombon található, Magyarország egyik legnagyobb méretű gótikus templomának építéstörténetét. A Szent Mihály templom eredete a 11. századra nyúlik vissza, első írásos említése 1278-ból való. A hatvan oldalas tanulmány – közel 350 hivatkozással, korabeli dokumentumokkal, tervrajzokkal – végigköveti az évszázadok során végzett átépítéseket, felújításokat.
A kötet második részében, a templom kalauzában Kulcsár Géza fotóművész képei segítségével csodálkozhatunk rá a templom szépségeire, rejtett részleteire. A restaurálás folyamatába is betekintést nyerhetünk, rendszerint a restaurátorok által készített felvételeknek köszönhetően.
A látványos, igényes kötet egyszerre mutatja be a megújult emblematikus soproni épület történetét, szépségét és a felújításban részt vevő szakemberek szakszerű munkáját.

Forrás

Podhorányi Zsolt: Velünk omló történelem – Romos és felújítandó kastélyok
Kocsis Kiadó, 2021
Elhelyezés: MSZO ÉPI 402
Raktári szám: 818.838

Rövid ismertető:

Hazánk ezer csodája mellett a kastélyromok földje. Ezerszám álltak hajdanán büszke kastélyok a történelmi Magyarországon, több száz került viharos történelmünk miatt végveszélybe, és legalább ennyi lett a földdel egyenlővé.

Elpusztult és romos kastélyoknak állít emléket a könyv legalább száz egykori magyar nemesi rezidencia képével és több száz említésével a történelmi Magyarország területéről. Számba veszi a hajdani úri lakok építéstörténetét, és megismertet minket egykori tulajdonosaival.

A kastélyok pusztulása gyakran krimibe illő történet, amelynek pontos részleteit az idők során sem tisztázódtak. Mai napig nem tudjuk, hogyan és miért lobbant lángra, és égett porig az alcsúti, egykori Habsburg-kastély, a Pollack Mihály tervezte épület hazánk egyik legjelentősebb klasszicista magánépülete volt. A tragédia idején is találgatták, vajon ki gyújtotta fel a rédei Esterházy-kastély évszázados faszerkezetét, amelynek fazsindelyeit a barokk épület iránti tiszteletből féltő gonddal őrizte meg egykori tulajdonosa, gróf Esterházy Pál.

Forrás

Szabó Zoltán: A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténete
Balassi Kiadó, 2021
Elhelyezés: MSZO ÉPI 403
Raktári szám: 818.841

Rövid ismertető: A székesfehérvári bazilikát a magyar történelem és művészettörténet legfontosabb emlékei között is kiemelkedő hely illeti meg. ennek ellenére építészeti vonatkozásaira mindeddig a megérdemeltnél sokkal kevesebb figyelem irányult, így a rá vonatkozó gazdag forrásanyag is a kutatás és a közvélemény figyelmének körén kívül rekedt, sőt megfelelő tudományos feldolgozások hiányában nagyrészt kifejezetten rejtve maradt. ennek következtében még szakemberekben is sokszor az a tévképzet alakult ki, hogy a bazilika építészettörténeti vonatkozásban források hiányában gyakorlatilag értékelhetetlen. Könyvünk éppen ezt a hiányt kívánja legalább részben pótolni a bazilika egy kiválasztott periódusát jellemző építészeti arculat felvázolásával.

Forrás

Cziráki Barbara: Hazai Provence-Stílus, történet, hotel
FreshWeb Solutions, 2021
Elhelyezés: MSZO ÉPI 601
Raktári szám: 818.828

Rövid ismertető: Egy 180 éves parasztház története…  Stílus, történet, hotel.
A könyv három fejezetre tagolódik. Kezdetnek megismerhetjük a lakberendezési stílust és annak titkait, amely a Hazai Provence**** már- már jellemző védjegyévé vált. Folytatásként felidézzük a történetet, amely egy 180 éves parasztházzal kezdődött, egy kúriával folytatódott, és bizonyos, hogy máig sem ért teljesen véget. Végül, de nem utolsó sorban bekukkanthatunk a Hazai Provence**** tíz provence-i stílusú szobájába és tereibe. Mindeközben több, mint 200 gyönyörű fotó segít, hogy szárnyalhasson a fantáziánk.

Forrás